Először is tisztázzuk, hogy mi a különbség a varjú és a holló között

• A varjúk kisebbek a hollóknál
• A varjúk mindenevők
• Városokban hamarabb megtalálhatók
• Lekerekített farkuk van
• Más a hangjuk (varjú) (holló)
• Míg a hollók tuti nem mennek a városok közelébe, jobban szeretik az erdőt
• A hollóknak háromszög szerűen szűkülő farkuk van
• Fel szokták borzolni a nyaktollazatukat

És mégis miért menőbbek a varjúk?

• Eszközöket használnak, hogy megkönnyítsék a mindennapi életüket
• Rendszeresen meglátogatják a szüleiket miután elhagyták a fészket
• Meg lehet őket tanítani beszélni, mint egy papagájt
• Nagy agyuk van a madarakéhoz képest
• Ki tudják fejezni a haragot, a szomorúságot és a boldogságot válaszul dolgokra
• Ijesztően ügyesek abban hogy rejtvényeket oldjanak meg
• Legtöbb varjú halálig hű a társához
• Megjegyzik az arcokat - Csináltak egy felmérést, ahol pár férfi elkezdet piszkálni és bántani egy csapat varjút. Majd pár nappal később varjúk, akik nem voltak ott az esetnél és sose látták azokat az embereket, megtámadták őket. Úgy látszik, a varjúknál is létezik olyan, hogy pletykahálózat.
• Emlékeznek azokra a helyekre, ahol varjúk meghaltak ember által és ennek függvényében megváltoztatják az élőhelyüket. 
• Nem szeretnek unatkozni és játékosak, melynek ez az eredménye télen

• Egy férfi, aki egy tó mellett élt, egy nap kinézet az ablakon és látta, hogy egy kacsa belefagyott a jégbe. Élt még a szegény pára, de nem tudott kiszabadulni. Ekkor egy varjú megjelent, a férfi pedig biztos volt benne, hogy ebből vérontás lesz. Ám a varjú,a helyett hogy bántotta volna a kacsát, addig vájta a csőrével a jeget amíg a madár társa ki nem szabadult.
• Egy lány beszámolója szerint egy csapat varjú megmentette őt egy szarkától, aki rátámadt
• És végül egy hosszabb, de igaz sztori: Mikor egy lány 15 éves volt, depressziós lett és a szobájába zárkózott hónapokra. Egy varjú család fészkelt az ablaka előtti fán, a szülők és két fióka. Az egyik fióka erős volt és egészséges. A másik gyenge és esetlen és úgy krákogott, mintha nagy erőfeszítésbe kerülne neki. A lány szülei így elnevezték Bucknak. Teltek a hónapok és Buck testvére lassan megtanult repülni. Az anyjuk a testvérére fókuszált, az apjuk pedig hátramaradt Buckkal, hogy tanítsa, de a kis fióka mindig a földön landolt. A lány minden nap figyelte Buckot míg nem egy nap kinyitotta az ablakát és elkezdett beszélni a kis fiókához. Kicsi volt, nyurga és még a "kár"-ozást se tudta jól csinálni. A lány megsajnálta, szóval kötött vele egy alkut. Ha képes lesz megtanulni repülni, akkor a lány is ki fogja magát ásni a depresszióból. Az évszak végére, miután a lány minden nap beszélgetett vele, Buck egyszer csak kimászott a fészekből, ráállt az ág végére és leugrott... épp mielőtt elérte volna a földet, megcélozta az eget és repült. a lány soha semminek nem örült még annyira. Azon a téren, Buck elrepült. A lány levert volt. Úgy érezte, elvesztett egy barátot, de nagyon büszke volt a kis varjúra. Következő tavasszal a lány éppen a kocsifelhajtójukon sétált, mikor meghalott egy hangot...egy erőltetett károgást. Felnézett és Buck ült a feje feletti ágon. A varjú rábámult, felborzolta a tollát, leugrott elé és újra károgot. A lány borzalmasan izgatott lett és elmondta a varjúnak hogy mennyire büszke rá. Buck ismét felborzolta a tollát és rászállt a régi fára, a lány ablaka előtt. Azon a nyáron Bucknak családja lett, a fészke pedig pontosan ott volt, ahol ő is felnőtt. Tíz évvel később, már egy egész családnyi varjú jár a lány háza elé, hogy ott töltse a tavaszt, a nyarat és a telet. Ahogy Buck is visszatér minden tavassszal, hogy üdvözölje a lányt.